Skip to content
06-30-190-7315 blog@kristonildiko.hu
Gerincsérv (porckorongsérv)

A gerincsérv (porckorongsérv) tünetei

Gerincsérv kialakulása

Egyik leggyakoribb degeneratív gerincbetegség napjainkban a gerincsérv, porckorongsérv (discus hernia), mely a csigolyák közötti porckorongokat érintheti.

Jellemzően a csigolyák közötti kisízületek kopásának, a tartós túlterhelésnek, a test víztartalmának csökkenése következtében kialakuló mozgásszervi megbetegedés. A kisízületek kopása következtében a terhelés teljes mértékben a porckorongra tevődik át azt állandó nyomás alatt tartva. A betegség kialakulásának kezdeti fázisában kisebb kidomborodás látszik, amit a magrészből levált kis darab a rostos állományt maga előtt tolva az ott futó szalagot boltosítja ki. A későbbiekben kiboltosulás, majd a teljes kiszakadás, kisérvesedése jellemző.

A gerincsérv, azaz porckorongsérv tulajdonképpen a csigolyák közötti porcok kitüremkedése, mely nagy fájdalommal jár, kialakulása pedig több okra is visszavezethető.

gerincsérv tüneteiA gerincsérv tünetei figyelmeztető jelek. A gerincsérv (porckorongsérv) minden esetben fájdalommal jár attól függően, hogy a gerinc mely részén sérült a porckorong, és hol nyomja az idegeket, máshol jelentkezhet gerincsérv  esetén a fájdalom.

Nézzük, milyen lehet a gerincsérv okozta fájdalom? Ez lehet nyaki, háti vagy akár deréktáji fájdalom is. Jelentkezhet hirtelen, egy rossz mozdulat során, de növekedhet lassan, fokozatosan is. Az ilyen porckorongsérv ( gerincsérv) akadályozhatja a hólyag- és bélműködést is, ilyenkor orvosi beavatkozásra lehet szükség.

Legjellegzetesebb tünet, ami alapján felmerül a sérv gyanúja, a valamely testrész irányában kisugárzó fájdalom.

A gerincsérv tünetei

  • az érintett gerincvelői ideg nyomódása következtében a beidegzett végtag, testtáj zsibbadó, bizsergő érzete;
  • hosszabb ideig tartó állás , ülés esetén a deréktáj illetve az érintett gerincszakasz fájdalma;
  • tartós fájdalom esetén a fájdalmat enyhítő, kompenzáló testtartás un. oldaltartás
  • az esetleges ideggyöki nyomódás következtében kisugárzó, bizsergő fájdalom
  • koordinációs zavarok
  • érzészavarok

A gerincsérv okai

  • Mozgásszegény életmód
  • Ülőmunka
  • Hirtelen bekövetkező megerőltetés, emelés
  • Rendszeres hajolgatás
  • Helytelen testtartás

Hogyan kell kezelni a megjelenő tünetek?

Kiemelkedően hatásos módszer a McKenzie terápia a porckorongsérv kezelésére.

Ha már tünetei vannak, előzze meg azok súlyosbodását és ne halogassa a kezelést! Tegyen meg mindent, hogy elkerülje a gerincsérv műtétet!

Hogyan működik a rendelői gyógytorna és hol lehet igénybe venni?

Abban az esetben, ha a beteg járóképes, választhatja a rendelői gyógytornát és a házi gyógytornát is.

Szaketerápiás és / vagy eszköz igény esetén (pl. SchrothMcKenzieDorn terápia stb.) szakemberek, eszközök rendelőnkben állnak rendelkezésre. Járóképes beteg esetén sport- és baleseti rehabilitációs gyógytorna rendelőnkben is előrhető, nem csak házi ellátásban. Rendelői gyógytorna esetén a kezelést mozgásszervi állapotfelmérés előzi meg, ami a gyógytornával együtt (is) megvalósítható.

Otthoni keretek között hatékony a műtét előtti, utáni és egyéb célú rehabilitációs, állapotfenntartó, erősítő, tartásjavító torna.

Helyszín: Arthuman Központ, 1122 Budapest, Alkotás út 15.

Időpont foglaláshttps://arthuman.vibrohome.hu/
Tel: 06-30-190-7315

Árak és finanszírozás

Házi gyógytorna árakat erre a linkre kattintva tudja megtekinteni, a rendelői gyógytorna árakat pedig itt találja. SZÉP kártyával szabadidős keretösszegből fizethető a szolgáltatás, illetve önkéntes egészségpénztárnál is elszámolható szolgáltatásunk számlája.

Jelentkezés gyógytornára

Tel: 06-30-190-7315
Email: arthuman@arthuman.hu 
Időpont foglaláshttps://arthuman.vibrohome.hu/

Pácienseink véleménye kezeléseinkről

Németh Melitta

This Post Has 0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top